Ha az �letemr�l kellene besz�lnem, azt mondan�m, egyens�lyban �lek. Pont olyan m�lys�geket kapok az �let egyik ter�let�n, mint amekkora magass�gokat a m�sikon. Azt is elmondhatn�m, hogy �gy tudok szeretni, ahogy senki. Csendben, ki nem mondva. Takargatva azt, olykor kiugr� t�rekv�seimet sz�vemmel sim�ra csiszolva. Ismerem magam. Mindent, mi az els� l�p�sem ut�n t�rt�nik el�re tudok. Kev�s dolog lep meg. Magamban, egyed�l �lem meg a boldogs�gomat, igaz�n tiszta, �ntudatlan m�sodperceket, �r�m�t, f�radts�got, szomor�s�got �s n�hanapj�n lelkem t�lcsordul� k�nny�t is csak magamnak mutatom. �gy j�rok haza, mintha k�t bolyg� k�z�tt j�rn�k, elmos�dik a m�lt, �s a jelen k�d�s f�tylaiba kapaszkodom. �gy ismersz meg ahogy akarom, �r�l�k ha fontoss� v�lsz nekem �s mosolyod el�csalom. Lehajtom fejem, mert f�lek, hogy megl�tod, hat�rozott l�p�seim m�g� val�j�ban semmit nem l�tok. F�lek nagyon szeretni, ez�rt l�ngra kapott lelkem a h�tk�znapokba m�rtom. F�jdalmam legyen ink�bb saj�tom, mintsem m�s okozza, vagy vesz�tsem el alig biztos jelenem l�tszat nyugalm�t.

Bp. 2010. �prilis.