Egyetlen, utols� k�ppel a kezemben �l�k a j�rd�n. Szakad� es�ben. �nk�nz�s, a szomor�s�g �s egyed�ll�t legkifejez�bb eszk�ze, ha hagyom, hogy �zzak. Sajn�lhatom magam, �s m�lyen, nagyon m�lyen s�ppedek bele, a meleg �s bolyhos, vonz� �s kifejez� �nsajn�latba. Az arcomon lecsorg� cseppek k�nnynek hatnak. Annyi a k�l�nbs�g, hogy ezek hidegek �s nem az eny�mek.

F�zom. Hideg van. Eggy� v�lnak a cseppek a sz�vettel. Lassan h�tik a b�r�m. A sz�lnek er�s�d� fuvallatai is nekem dolgoznak. Meghalni, magamnak. Kih�lni, pont �gy ahogy a l�zas fellend�l�seim, eltompulni, mint az egykor eleven �lmaim. �lemb�l vesz�tve karcoltam a csillog� �let m�rv�nylapjait. Szikr�zva csorbultam, k�nnyezve keltem, arcomat lehajtva csak mentem �s mentem.

Bar�tok, szerelmek, iskol�k �s tantermek. �vegek, poharak, pap�rok �s menetrendek. Voltak, elm�ltak, megsz�lettek �s semmiv� lettek.

Egyetlen �s utols� k�ppel �l�k a kezemben. Elkapott pillanat, mosolyogtam, s�t nevettem. Vajon mi volt akkor a fejemben?

�t siratom, azt, aki voltam nem azt aki lettem. �t siratom, aki m�g hitt �s rem�lt egy sz�p jelenben.

Testemre fagyni �rzem a ruh�t, �des, �des f�jdalom, ami visszah�z a m�ltb�l. Has�t, szak�t a hideg, f�j �s �lvezem. Eldobom az egyetlent, ami felett rendelkeztem. K�rlek, t�pd ki a sz�vem. Ha egyet is dobban, taposd el gyorsan. Ha egyet is rezd�l, �gesd el, dobd fel �s essen le magasr�l.

Ne akard, hogy �rezzek, ne akard, hogy gondoljak.

Ringass.

Ringass el �s mes�lj egy t�rt�netet a m�ltnak.

Csabrendek. 2009. november 10.